Vizsgálják, miért a Coca Cola szponzorálta a román EU-elnökséget
Nemcsak erre kíváncsi az európai ombudsman, a támogatások teljes szabályrendszerét tekintené át.
Nemcsak erre kíváncsi az európai ombudsman, a támogatások teljes szabályrendszerét tekintené át.
Betartatná a jogállamiságot, de figyelembe venné a tagállamok érveit is.
Mélyreható vizsgálatot indított az Amazon ügyében szerdán az Európai Bizottság annak megállapítására, hogy visszaélhetett-e az oldalán hirdetők adataival az amerikai kereskedőóriás.
Ankarának is komoly zsarolási potenciál van a kezében.
A Microsoft 2018 augusztusában bezárta a németországi adatközpontját, a hesseni adatvédelmi biztos szerint így már nincsenek biztonságban a gyerekek személyes adatai.
A Donald Tusk utódjának kiszemelt Charles Michel 16 éves kora óta politizál, Belgium legfiatalabb tartományi minisztere, majd 1841 óta az ország legfiatalabb miniszterelnöke lett.
Ötven százalékkal több fiatal ment el szavazni idén az EP-választásokon, mint öt éve.
Legalábbis ha egymás uniós jelöltjeinek leszavazása annak számít – márpedig szerintük igen.
Máris megy a huzavona a görög gazdaság körül.
A brit adatvédelmi hatóság jóval súlyosabb büntetést mérne a brit légitársaságra, mint a Facebookra a Cambridge Analytica-botrány után.
Az unió szabályrendszere elég bonyolult, de azért mindenre mégsem terjed ki. Most megtudhatja, mikor van szó csupán újságírói túlkapásról.
A Népszava úgy tudja, a korrupciós ügyeket vizsgáló bizottság egyik alelnökének Deutsch Tamást, míg a jogállamisági ügyekkel foglalkozó alapjogi bizottság egyik alelnökének Hidvéghi Balázst jelölték.
Kovács Zoltán egy karikatúrát posztolt, csak a valóságot nem vette figyelembe.
Magyarországot is elérte az elvi vita, joga volt-e az unió állam- és kormányfőinek semmibe venni az európai polgárok szavazatát, és a csúcsjelöltek helyett egy saját bizottsági elnököt varázsolni a brüsszeli bürokrácia élére. A helyzet az, hogy a Tanács valóban felrúgta a népfelség elvét, de Orbán Viktornak ehhez volt demokratikus felhatalmazása.
Különösen problémásnak értékelték az internetes megnyilvánulásokat.
Az EB szerint az elfogadott intézkedések most elégségesek ahhoz, hogy az ügy ezen szakaszában ne javasolja a túlzottdeficit-eljárás megindítását.
A szokásoktól eltérően csütörtök helyett szerdán tartották a Kormányinfót. A brüsszeli eseményeket értékelte elsősorban Gulyás Gergely.
A magyar kormányfő vasárnap lidérces álmot látott: Frans Timmermans kísértett Brüsszelben. Orbán Viktor nagy ijedtségében mindent megtett egy kompromisszumos javaslatért, és még nevére is vette az alkut. Nagyon rosszul jöhet ez még, ha Brüsszelben újra előkapják a magyar jogállamiság elégtelenre osztályozott bizonyítványát.